Kimaradt sajnos 2 nap, tegnap a budapesti irodába kellett bemennem átadni a partnereimet, illetve leveleket elküldtem stb, ma pedig lent voltam vidéken, mert a személyzeti ügyek lent zajlanak a gyárnál.
Egyik nap sem volt egyszerű.
Csütörtökön, 9re be, belépek az irodába, ahol a 3 key accoutn es nekik a 3 asszisztensük, meg én ültem. Mindenki néz, mintha egy óriás madárpók ülne a homlokomon. Mondom "sziasztok" ... "sziiiiiaaaaaaa" .... oltári hangulat :)
Leülök a gépemhez, pötyögök, közel ülő asszistens csaj néz. Kérdezem mizu? Hááát úgy kérdezne, de nem akar... mondom , nyugodtan kérdezz...
Hát hogy volt, hogy viselem stb. Elmondtam neki, hogy váratlanul ért, szarul viselem, szenvedek stb. Együttérez :)
10 órakor bejön Anikó, hogy kész vagyok, elkezdhetjük e a meetinget. Mondom persze. Beülünk az irodájába, elmondom mi hogy merre, jó küldjem át a függőbe lévő anyagokat emailben neki és az asszistensének, illetve az asszisztensel nézzük át az adminisztratív dolgokat.
Átülök hozzá, egyébként nagyon szeretem őt, csomót segített az évek során. Megnézzük mi merre hány méter, 1-2 dokumentum hiányzik, de szépen lassan megtalálunk mindent.
Már 1 óra van, amikor kiderül, hogy a bp-i területi vezető, aki a maradék partnereimet fogja csinálni kiderül hogy nincs bent, pedig neki is át kéne adni a dolgokat. Telefon... 1 óra múlva jön.
Naccerű.
Vissza a saját gépemhez. Írok a partnereknek, "holnap az utolsó munakanapom itt, sok sikert, köszönöm...stb"
Páran visszaírnak, ez tök jól esik.
Megjön a területi vezető, aki látványosan rohadtul utálja, hogy neki kell ezt csinálni majd, nem ismeri a partnereket, nem ismeri a metódusokat és különben is van elég baja.
Elmagyarázom neki, ki, hogy működik, megmutogatom a dossziékat, lefűzött anyagokat, könyvtárakat, fileokat aztán ha van vmi hívjon nyugodtan.
15 óra, asszem végeztem. Laptopról letörlöm a személyes dolgokat,asztalomból kipakoltam, nagy részét a cuccoknak kidobtam, és megírom a kollégáknak a búcsú levelet.
Jött a nehéz rész, amikor fel kell állni a géptől, lehajtani szétszedni az egeret, töltőt ekkor már a szobában ülők tudják, hogy 1 perc és búcsú. Legszarabb rész ez :(
Elrakom a laptopot, céges telót, amit másnap vinnem kell a kilépéshez, mjad elhangzik a
"hát itt az idő" jelmondat a számból, felállnak, puszi puszi, kézfogás, "vigyázzm agadra, sok sikert, ha referencia kell...." stb. Aranyosak.
Átmegyek a többi szobába is, elköszönök mindenkitől majd 4,5 év után elhagyom az épületet, ahova nap mint nap bejártam. Különös, de semmilyen érzést nem vált ki. Nem érzem, hogy utoljára jövök le a lépcsőn, utoljára viszem ki a bögrém a konyhába, utoljára nézek fel a cég logójára a folyosón.
Eljöttem és ezzel félig lezártam egy korszakot.
